2010. január 17., vasárnap

éjj leple alatt2

Most már tudom hogy a ctrl és p együtes leütésével akakratom ellenére közzéteszem a félkész blogomat. Szóval Perpignonban alszunk és holnapra el kell érnünk Spanyolországba ahonnan mint egy nap alatt átkompolunk AFRIKÁBA. Megnéztük a megjegyzéseket meg hogy hogy alakul a blog. Mindenki végigolvasta közülünk is és jókat vigadtunk rajta. Ma sem maradt el a pálinkázás. Van egy angol házaspár aki egy öreg angol taxival, de még azzal a békebelivel indult neki a futamnak.Tegnap eldurrant egy cső, elfolyt a vizük (hűtő nem magzat) úgyhogy ma reggel azt töltögették fel. Mondtam a nőnek hogy szeretném megismertetni egy Hungarikummal úgyhogy bemutatkoztam neki. De aztán félre tettük a tréfát és megkostoltattam vele a Barack pálinkánkat. Begya Laci meg miután már az englismennel is meg még vagy 10 másik emberrel ittunk, egy pantomimin bemutató keretében elmutogatta hogyan forr ki a gyümölcs, és abból milyen párlási eljárással vonják ki a pálinkát. A Penge meg annyit ivott hogy kicsorbult. Bejött a szobába a villany helyett felkapcsolta a fűtést és közölte velem hogy amit írok eznetúl lencerzúzjára... vagy valami ilyesmi. Aztán csak azon szurkolt magának hogy a Csui előtt elaludjon. Nehogy ám azt higgyétek hogy mi sokat iszunk de egész nap csak egy kis kolbászt meg darálős sütit ettünk amit ezúton is köszönünk nagyon finom, és mikor célba érünk mindig koccintás a nap sikeres végrehejtására, csak ez éhgyomorra mindig jól sikerül. Még mindig nem tudjuk mi lesz. Sajnállak Gyulám meg Csabám de nem derült ki megy-e a verseny Bamakóig vagy fordulunk előbb. Mindig azt gondoljuk holnap már többet tudunk, de minnél több embert kérdezünk annál több vélemény. Na már versenyt horkolnak én ma itt labdába sem rúgok.Mondjuk minek is rúgnék így éjjel 1kor mikor 3 óra múlva rajt. álmodjatok angyalokkal meg banánnal, vagy pumpával, vagy a pannon pumával ha van ilyen. olvassatok meg írjatok is mert nagyon jó volt ma hozzátok jutni!!!!

8 megjegyzés:

  1. Csak semmi cenzúra, éljen a szólásszabadság! Tudni akarunk(-ok?) minden piszkos részletet!:)

    VálaszTörlés
  2. Jaja, főleg a piszkosakat,igaz Pengéné? :)
    Nagyon rossz lehet Nektek fiúk Afrika felé, dög hőség lesz és sok homok.Itt szerencsére kellemes mínuszok uralkodnak és végre használhatom az új hólapátomat!
    Erre az a hír járja,h nem véletlen az utolsó pillanatban lefújt végcél, hiszen az Al-Kaida támadást tervez kifejezetten a Rally ellen.
    Ki tudja?Lehet,h igaz.
    Nem mintha befolyásolni szeretném a csapatot...:)
    Ja, és üzenem a szenvedőknek,h FORDÍTSÁTOK A BAL OLDALÁRA, AKKOR MŰKÖDIK A HANGTOMPÍTÓ! :)
    Hajrá!

    VálaszTörlés
  3. Sziasztok!
    Jó olvasni a tudósítást, így vizuális beállítottsággal olvasás közben látlak is Benneteket! A meleg miatt irígykedem, itthon se meleg,se napfény, csak hó és sok beteg...
    Ti küldhetnétek egy kis meleget én meg nem restellenék a melegebb éghajlat felé mutatni:)
    Dzsóti doki! A mai ügyelet menűje disznótoros. Finom a káposzta és a hurka-kalbász, de nélküled ez sem az igazi, nincs nagy bicska,nem füstölt a kalbász, nem az ülés alatt "érett", szóval nincs hangulata. Ha Gyula menne Bamakóba, küldenék Nektek káposztát! Az lenne az igazi Hungarikum! Képzeld a 40 C°melegben: a dobozka fedele felnyílik és a káposzta illata terjengeni kezd, a homok felett "kondenzcsíkot" húz. Na ennyit a hazai ízekről. Ha Gyulának sikerül menni (nagyon szurkolok!!!), akkor küldök municiót, valami "melegtűrő" sütit, azzal a reménnyel, hogy mire Afrikába ér, még marad Nektek is:)
    Holnap átkeltek a másik földrészre, sajnos megszűnik az Európai kapocs.
    Nagyon szurkolok Nektek, hogy szerencsésen célba érjetek, eseményekben,vidámságban gazdag, békés, terrormentes utat kívánok!
    Spanyolhonban igyátok meg a páleszt, necces a "túloldara" áthajózni, odaát bünti jár érte és ha kiöntik...:( számotokra: "Minden cseppje érték"
    Ja! A homokozó vödörrel kérek fotót!

    VálaszTörlés
  4. Kedves Csilla, ha azt a pálinkamennyiséget megisszák spanyolhonban, amit magukkal vittek, akkor már nem tudnak továbbmenni sehova,sehogy,semmikor...Ha pedig a tengerbe öntik, akkor úgy megemelkedik a globális vízszint, hogy a hollandok végképp költözhetnek.Láttam, tudom miről beszélek :)

    VálaszTörlés
  5. Kedves Kati!
    A Mentőcsapat szervezése folyamatban van! Gyulánk nagyon neki keseredett, így megtettük az első lépést, keressük a lehetőséget, hogyan jut el Bamakóról Marokkóba, ideális esetben egyenesen Bp-ről Marokkóba. Sajnos az idő szalad, esélyeink egyenlőre csekélyek, a pálinka addig is vészesen fogy, de bízunk megbízható forrásaidra és jut pálinka a visszaútra is:) Na és a Fiúkat se becsüljük le, mármint leleményességüket és képességeiket. Ha beosztani nem tud tudnak, reméljük a 4-ből 1 felismeri a célirányt!:)
    Szurkoljunk együtt!

    VálaszTörlés
  6. Szia Apa! Helló Srácok!
    Mivel mindenféle megjegyzéseket olvastam, én is szeretnék hozzászólani.
    Egyrészt érezzétek jól magatokat, csináljatok sok-sok fényképet. Jó mulatást!
    Másrészt:
    Légyszíves ne marhuljatok! Ha veszélyesnek ítéltetik továbbmenni, álljatok meg Marokkóban! Mindent csak mértékkel. Apa, gondolj az abesszín váltóőrre, mit mondott, amikor a timbuktui gyors levágta tőből mindkét lábát... :) A kamaszkorból kinőve igazán tudnotok kell valamelyest uralkodni a tesztoszteron-determinált viselkedési mintázataitokon.
    Sok puszi mindenki nevében mindenkinek!
    Orsi

    VálaszTörlés