2010. január 27., szerda

Autó ಅ szerpentinen

27.szerda. A dátum, nap már csak magamnak szól. Elvesztettem a fonalat. Megzsüntek a hétköznapok, hétvégék. Kilomáterek meg szakaszok vannak. Egyedül maradtunk. Maradék két autónyi kapcsolatunk a bamakós mezőnnyel is megszűnt tegnap. A vidámfiúk már casablancán túl a javított autójukkal, Horváték meg már isten tudja merre járnak. Bejöttünk a hegyek közé szerpentinezni. Tegnap végig erős oldal, majd hátszelünk volt. Ez olyan mint egy hajónapló. Ki a fenét érdekel az hogy mi milyen szélben autóztunk? 4-5 óra között értünk be az Atlaszba. Nagy forgalom nem volt. Ahogy egyre feljeb értünk kezdtük megérteni miért. Az út egysávosra szűkült, korlát sehol. Helyenként leszakadva az út, széle alatta végtelen mélység. A száraz, biztonságosnak tűnő út ellenére is forogott a gyomrom mire a 2100 méter magas hágón átértünk. 4 óra alatt 1 tea szünettel 100kmt autóztunk. Nem gyorsan mentünk de legalább lassan. Nagyon jó kis falusi vendégházat találtunk, az első hegyi faluban. Takaros de fűtetlen szállás, kedves zárkózott házigazdával. Nehezen találtuk volna meg ezt a helyet, ha 2 berber srác nem visz oda minket. Odavittek, hozzánkcsapódtak. Nem derült ki, hogy barátja, közeli ismerőse, vagy csak falubelije szállásadónknak a két fiú, de elég otthonosan viselkedtek. Az előkerült almásvodka, házipálinkánk, vizipipa jó hangulatot teremtett.
Ők angolul nem tudtak, mi meg franciául sem. Jót beszélgettünk.
Eddig ahol voltunk hotelek, házak, mindenyikben az alvó szobákon kívül volt egy nagyobb társalgó szerű rész, körbe párnás kanpéféleség középen asztal, asztalok, székek.Ott éltük a társasági életet. Lassan elkészült a vacsoránk. Tadzsi és kusz-kusz berber whyskivel. A tadzsi az egyik nemzeti ételük. Valamilyen húst kisütnek (nekünk csirke volt benne), aztán egy csúcsos fedelű mázas agyadedényben összepárolják mindenféle zöldséggel, krunplival, répával, tökkel. A kusz-kusz meg valamilyen gabonából készült kása, szinten zöldekkel összebarátkoztatva. A berber wyski az meg egyszerű menta tea. Jó kaja után , jót aludtunk. Reggel kimentünk a helyi piacra. Érdekes! Most még tart a szerpentin,havazik. Marakesig 70 km.aztán lassan vagy gyorsan attól függően ki vezet tovább, tovább...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése