2010. január 13., szerda

-3.nap

Akkor a versenyről pár szó. Erről úgy írok mintha már többször végigmentem volna, pedig csak én is most tanulom mint ti. Tehát mint már írtam, a verseny 16án szombaton kezdődik a műjégpályán. Illetve onnan indul el a kb. 260 különböző fajtájú, kategóriájú autó. A flúgos futamot ezenkívül a rendezőség is több kocsival kíséri. szervízautók, kamionok, buszok, mentő és szervező autók... 16 különböző etapot kell teljesíten, tehát Bamakóba február elsején érkezünk. Minden szakaszon feladatokat kell teljesíteni, amelyek általában gps kordinátákkal megjelölt pontok, és ezeken a pontokon vagy csak át kell haladnunk, vagy egy ott levő tárgyat le kell fotóznunk, vagy egy oszlopon levő számot le kell jegyeznünk. Tehát a kocsiban levő navigációs műszer segítségével kell eljutnunk egy csomó helyre. A nap végére odaérünk egy táborhelyre, sátratverünk, bemutatjuk a teljesített feladatokat, megnézik a műszerünket (navigációst) hogy tényleg jártunk-e a kijelölt helyeken, nem szegtünk-e szabályt (pl. gyorshajtás), és hogy aznap szintidőn belül beértünk-e. Ezek alapján kapunk minden nap valahány pontot, összpontszámunk pedig meghatározza a végeredményt. És ha ez megvan a legtöbb pontot gyűjtő csapat nem kap semmit. Mert ez nem a díjakért, meg a dicsőségért megy hanem a játék öröméért. Természetesen ez nem teljesen igaz mert lehet, hogy az első kap valamilyen jelképes ajándékot teszem azt egy kaucsukbabát... Éjjel egy óra van már fáradt vagyok aludni akrok!!!! De még pakolnom is kéne kicsit. Majd holnap... Vagy már ma???? Mámamámamammá? Vagy még tegnap? Angyalok munkára indulok álmodni!

1 megjegyzés:

  1. Pakolj már, mert az utolsó pillanatban leszel kiborulva,h még semmi sincsen kész.Ja, és a túlélő felszerelés legyen az első, amit beraksz!!!!!!!!!

    VálaszTörlés